gyászolok.
már nem reménykedek, már nem várok. gyászolok, mert a fiú, akit szerettem, a földben nyugszik. és a szívemben.
aki most a testében lófrál az egy vándor. olyan, aki gyenge embereket keres, kiszívja a lelküket, és a testükbe költözik. talán örökre.
már az árnyéka sem a régi. ő már nem az, akit annyira szerettem.
nem az, akinek olyan édes volt a nevetése, nem az, aki olyan édesen mosolygott rám. nem az, aki megvédett mindentől, nem az, aki nem hagy cserben.

tovább kell lépnem, tudom. hiszen miért várnék egy hallott fiúra? egy olyanra, aki soha nem tér vissza?

már csak azt nem tudom, hogy az bennem nyugvó fájdalommal mihez kezdjek.