a tegnap estét azt hiszem, hogy soha nem felejtem el.
Bambi megállt a ház előtt az ő kék motorjával, várta, hogy elkészüljek végre.
örömmel köszöntöttem, majd felszálltam a hatalmas gépre, ő bukósisakot vett fel, én csak egy napszemüveget, aztán sutty, el is indultunk.
szeltük a földutakat, a homokbuckák néha dobtak rajtunk, de élveztük. amikor azon a motoron ülök, miközben Bambit szorítom, akkor érzem igazán a nyarat és a szabadságot. a menetszél a hajamba kapaszkodik, én pedig csak mosolygok mint egy bolond, amikor a mellettünk lévő házakat már nem tudom kivenni.
szabadság, mint anno a 2011-es nyár.
letelepszünk a játszótérre, két év alatt sok minden változott. eltűnt a mi kis ütött-kopott padunk, ezért most a kék pokrócon üldögélünk. izzik a pipa, valami citrom-lime. a füst beterít mindent, akárki akármit mondd, csodálatos érzés.
ránk esteledik. csak ülünk, szívjuk a pipát, és beszélgetünk.
két év alatt sok mindent változott.
és erre csak akkor jövünk rá, amikor be nem áll a szánk, és olyan dolgokról beszélgetünk, amikről soha nem is gondoltuk volna. legalábbis, két évvel ezelőtt nem.
megnyílunk egymásnak. csodás érzés.
két év alatt sok minden változott.
változik a világ. változnak az emberek, változnak a helyzetek. csak kapkodjuk a fejünket, hogy 16-17 évesek vagyunk, és miről beszélünk. miről beszélünk? mindenről. most már bármiről.
két év alatt sok minden változott.
változtunk. mindannyian, de nem tudjuk magunkat hova tenni. mindenki átmegy ezen? ebben a korban biztos. hova tartozunk? miért vagyunk? mit kezdjünk magunkkal? jó egyáltalán az, amit teszünk? annyi nehéz kérdés. mikor tudjuk meg a választ? talán soha. vagy majd ha felnövünk. felnövünk egyáltalán?
két év alatt sok minden változott.
és még mennyi minden fog változni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése