tegnap volt 8 hónapja, hogy ültünk a Duna-parton, hogy először megfogta a kezem, és hogy mosolyogva szálltam fel a vonatra, teljes eufóriában.
eufória hangulatát tegnap nem éreztem, amikor felhívott, csúnyán összevesztünk. követelőztem, hisztiztem, toporzékolva ordítottam vele, miközben a könnyeim csak úgy csordogáltak. valamiféle hisztiroham jött rám.
talán nálam is kezdődik? talán én is remegek majd sírva, amikor rám jön egy hisztiroham, úgy, mint Musz barátnőm, aki ugyanolyan cipőben jár, mint én?
vagy csak beképzelem? fogalmam sincs.
hisztizek, hogy elérjem, amit akarok. hisztizek, miközben olyan dolgokat vágok a fejéhez, amiről nem tehet. hibáztatom, teljesen jogosan, de közben tudom, hogy mit miért csinál.
többször leteszem a telefont. az újrahívásokat kinyomom, de nem bírom nem felvenni. próbálok lenyugodni, sikertelenül.
majd enged. azt mondja nekem, hogy "akkor menj, érezd jól magad, én meg majd addig szenvedek!"
zsarol. tudja, hogy hogy kell bánni velem. tudja, hogy úgy sem megyek sehova, ha ilyet mondd.
és tényleg nem. hogyan érezhetném jól magam, miközben Ő rosszul érzi magát? mégis hogyan?
és itt van. megint Ő győz, én pedig egyre csak begolyózok, miközben egyre jobban szeretem, egyre jobban kívánom. napról napra egyre jobban.
ebbe fogok egyszer beleőrülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése