fél év. istenem, fogalmam sincs, hogy mit érzek. mármint, hogy ez sok-e vagy kevés... annyi mindenen keresztülmentünk már együtt, ehhez képest olyan kevésnek tűnik, na de mégis, amikor visszaolvasom vagy kimondom, hogy "év", akkor meg úristen, "év"???
tényleg nem tudom.. veszekedtünk néha, voltak és vannak is vitáink, de nem erre gondolok, amikor visszagondolok erre az elmúlt fél ÉVre. és a jövő... annyi szép pillanat vár még ránk, annyi perc van még, amit kiélvezhetünk!
azt hiszem, hogy amikor Rá gondolok, a Nap jut eszembe legelőször.
minden olyan borús volt, amíg nem volt velem, amíg nem volt része a mindennapoknak. néha jött egy langyos szellő, ami mosolyra fakasztott, de a felhők még mindig szorgosan gyülekeztek a fejem fölött ezzel teljesen ellehetetlenítve a tökéletes élet utáni reményeimet.
aztán egyszer csak minden megváltozott. belépett az életembe Ő, és én láttam, hogy a felhők mögül utat törnek a sugarak, a felhők elkezdtek szakadozni az égbolton, minden egyre tisztább lett. és igen, végre kisütött a Nap, az a csodálatos, melengető Nap, ami az elszáradt, kókadt virágokat feltöltötte élettel, a kopár tájat friss fűvel szórta meg, a kopasz fákat pedig lombokkal és fészkelő madarakkal koronázta.
ez történt a szívemben is.az én szívemben és gyomromban úgy hiszem nem lepkék dübörögnek, hanem az igazi, illatos tavasz tombol. virágokkal, énekesmadarakkal, tavaszillattal, napsugarakkal.
és ezt Ő, az én saját Napom keltette életre bennem. nem tudom elégszer megköszönni a Sorsnak, az Univerzumnak, az Életnek, Istennek, mindegy, hogy kit nevezünk a világ vezetőjének vagy uralkodójának. valaki nekem adta. és én nem akarom elveszíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése