hiába engedtem meg barátokkal való együttlétet (mivel most arra törekedünk, hogy egészségesebb kapcsolatunk legyen (azt is megengedte, hogy cigarettázzak, juhu!)), ennek ellenére mindig ideges leszek, ha éppen velük vagy máshol van, nem pedig otthon.
nem is igazán rá haragszom. csak a helyzetre, hogy mindenhol van, csak nem velem, pedig tudom, hogy ha akarna sem lehetne velem.
nem tudom, hogy mikor növöm ezt ki. nagyon hiányzik mindig, még ha haragszom is rá, akkor is csak az jár a fejemben, hogy bárcsak itt lenne. betegesen ragaszkodom mindahhoz, ami Ő.
olyan gonosz vagyok. annyira nem akarom, hogy mással legyen, annyira nem akarom, hogy mással jól érezze magát.
- miért vagy ilyen jó hozzám? mindig elfelejtem, hogy mennyire szeretsz... - kérdezte Cicó, miközben az arcomat simogatta.
- azért felejted el, mert sajnos okot adok arra, hogy elfelejtsd - felelem szipogva azokba a gyönyörű barna szemeibe.
pityergek. nem újdonság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése