pótvizsga

sokat ücsörögtem a galériás iskola négy fala között, tanulmányoztam az eközötti és az én iskolám közötti különbségeket, hogy mennyire más ez, mint az én modern iskolám, ahol mindenkinek saját szekrénye van, ahol szinte mindig van sulirádió, minden teremben hangosbemondós hangszórók, projektorok, új padok és székek, nagy zöld ablakok. de itt minden más volt, kicsit jobban hasonlított egy börtönhöz.
szóval igazán sokat ücsörögtem egyedül, hol a telefonom óráját bámulva, hol a szörnyű csempéket a falon.
nagyon izgultam. de nem jobban annál, amikor kedden bementünk az eredményért.
akkor is ücsörögtem egy ferde, kósza széken, közben próbálva nem észrevenni a suliba járó kíváncsi tekinteteket, akik engem méregettek.
kilökődött az ajtó, először Cicó jelent meg. szomorú arcot mímelt, de csak egy másodpercig, amikor viszont széles vigyor futott végig az arcán, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, nevetve a karjaiba repültem. jó volt végre boldognak látni. felszabadultnak.
a pótvizsga előtti éjjel láttam, hogy morcosan alszik, úgyhogy igazán nagy öröm volt már nekem, hogy emiatt többé nem kell aggódnia egyikünknek sem.
igen, átment. megtapasztalta, hogy milyen átélni ezt az egészet, kétségek között lenni, várni, hogy mi lesz.
boldog vagyok végre, hogy Őt is boldognak láthatom.