soha ne engedj el

miután kellően elhelyezkedtünk, belenézett a szemembe, és megkérdezte: "akkor most szeretkezzünk, igaz?"
mosolyogva, kislányosan bólintottam.
(a napokban előjött Mr. Grey (A szürke ötven árnyalata c. könyv egyik szereplője, ha valaki esetleg nem tudná) jelleme Tibóból, persze ne gondoljon senki ostorokra és egyéb ilyen "finomságokra", mindenesetre a szex mostanság elég izgalmas... jó értelemben)
visszamosolygott, majd édesen a fülembe súgta: "na, akkor gyerünk, te szépség!"
átkarolt, majd elkezdődött a csoda.
Ő, aki pár nappal ezelőtt még ha finomabban is, de durván bánt velem, igazi állat volt az ágyban (a legjobb értelemben), most végig a szemembe nézett és mosolygott.
"szeretlek nagyon!"
"édesem, mindennél jobban szeretlek, soha ne hagyj el!"
"örökké veled akarok lenni!"
"téged szeretlek ezen a világon a legjobban!"
csak ezeket ismételte, ezeket suttogta a fülembe, két nagyobb levegővétel vagy sóhajtás között.
mindvégig csókolt, ölelt, simogatott, végre láttam az érzelmeket az arcán.
aztán, amikor megkérdezte, hogy "ugye nem húzom a hajad, szerelmem?", ott és akkor eltörött a mécses.
sírdogáltam, miközben testileg csodálatos érzést éltem át, és miközben tudatosult bennem, hogy mennyire vigyáz rám minden egyes tettével, hogy mennyire csak Ő kell nekem, mennyire csak rá van egyedül szükségem ezen a világon.
magához láncolt, teljesen.

aggódva kérdezte, hogy fáj-e, hogy rossz-e.
"nem fáj.. csak nagyon szeretlek...!" - válaszoltam, mire még jobban elkezdtem sírni.