lehetőség

magam sem tudom, hogy mit gondoljak arról, hogy ma rám írt F, hogy holnap beszélnünk kellene egy pár szál cigaretta mellett.
lehet, hogy jobb, ha nem tudom, hogy ki vette rá. már ha rávette valaki. nagyon remélem, hogy saját magától jött rá a dolgokra, arra, hogy ez a helyzet nem jó, hogy kellemetlenül vettem át a Londonból hozott ajándék kulcstartót.
kellemetlen hallgatások, csendben puffogások és őrlődések jellemezték az együtt töltött szüneteket, irodalom és nyelvtan órákat az elmúlt hetekben. már magam sem tudom, hogy miért is hidegültünk el egyik napról a másikra egymástól, de mindenesetre megtörtént, én pedig örömmel kötök békét, főleg, hogy ma azon agyaltam, hogy talán mégis nekem kellene írnom neki.
a lépés jól jött ki, ő keresett fel.
jó lenne végre újra úgy lenni, mint régen. együtt starbucksozni, sétálni a Jászai Mari téren, együtt vásárolni, kikérni a véleményét egy farmerről, hogy mégis milyen benne a fenekem, de persze amikor megfordulok, ő nem nézi meg, együtt nevetni irodalom órán, szúnyogot hajtani papírból, nevetni a macskák arcán, lelkizni, nevetni a semmin is.
így, hogy mindezt leírtam, tényleg igazán hiányzik a barátsága. a tavaszi megújulásom folytatódik egy kibéküléssel. azt hiszem, tényleg jó úton haladok!