bűntudat

próbálom mostanság legyőzni azt a fajta bűntudatot, amit múlthét szombat óta érzek.
rávettem, hogy tegyük meg Azt, holott megígértettem vele napokkal azelőtt, hogyha iszok egy csepp alkoholt is és úgy kérem rá, mondjon nekem nemet.
alkohol volt bennem ugyan, de igen csekély hatása volt. teljesen józanul gondolkodtam, tisztán és érthetően beszéltem hozzá.
rávettem, hosszas győzködés után. nem akarta megtenni, mivel amit ő megígér, megpróbálja betartani. látta, hogy az alkohol most nemigen hatott rám, ezért beadta a derekát.
láttam, amikor felettem volt, hogy kevésbé élvezi. éreztem, hogy van valami baj.
"nem vagyok elég jó?"
"nem erre számított?"
"mi a baj velem??!"

és egyéb ilyen gondolatok jártak a fejemben, miközben az arcát fürkésztem. amíg élek, nem felejtem el azt az estét, a szoba sötétjét, a válla vonalát, az ágy nyikorgását, a tarkóján pihenő kezeimet, a hajábatúrást, a sóhajtásait, a kifürkészhetetlen arcát, amiről úgy rítt az a sok érzelem... csodálatos este volt.
a bűntudatom pedig szerteáradt a belsőmben, amikor másnap reggel beszélgettünk és megtudtam, hogy valójában mi nyomasztotta.
napok óta küzdök azzal, hogy elrontottam, és önző módon nem gondoltam rá. nem gondoltam arra, hogy az hogy betartsa a nekem tett ígéretét, mennyire fontos neki.
óóóó, bűntudat. a nyugtatása ellenére pedig rendbe szeretném hozni ezt. és százegyedszerre is megbeszélni.