már csak pár nap, és újra lenyomom azt a kibaszottul hatalmas kilincset. újra köszönök az aranyos, bár flúgos portás bácsinak, újra felmegyek az első emeletre, egyenesen a szekrényemhez: 48-as. ugyanúgy kapkodva fogom keresni a kulcsot, ugyanúgy fordítva kezdem el nyitni a zárat, ugyanúgy kupi lesz mindig, és ideges leszek, amiért a szekrénytársam bent hagyja a félig teli vizes üvegét.
megint metrózás, megint 4:40-kor kelés, megint Bambiékkal vonatozás. megint utálatos arcok minden emeleten.
nem tudom, hogy mennyire várom én ezt. titkon alig várom, hogy irkáljak az új diáknaptáramba, de valahol félek tőle..
bárcsak kész lennék a kötelezővel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése