olyan szokatlan számomra még mindig, hogy hozzá menekülök még akkor is, amikor megbánt.
olyan ez, mintha két ember lenne: az, aki bánt, rossz dolgokat mond, és az, akihez mindezek után odabújok, akinek a szeretetére a leginkább vágyom.
néha gyűlölni akarom, de nem megy. néha nem akarom szeretni, de nem megy. hiába kérdezi meg, hogy "most szeretsz?" és én hiába válaszolom rá, hogy "ilyenkor nem", ugyanúgy szeretem, csak egy kicsit máshogy. mintha ilyenkor a szerelmünk csak egy oldalú lenne: ő nem szeret, nekem pedig szinte felrobban a szívem, annyira szeretem, mégis letagadom.
persze ez is csak akkor van, amikor veszekszünk.
soha nem tudnám Őt nem szeretni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése