egy ideje már lappangott benne valamiféle makacs bűntudat, amit makacs "ígyjóahogyvan" gondolatokkal próbáltam elnyomni magamban.
de aztán... valahogy úgy éreztem, hogy erre szükség van. hogy ez így lesz a legjobb, hogy ez így a legegészségesebb.
az embernek vannak barátai. amióta világ a világ az embernek mindig kellett egy hű társ: hol egy kutya tölti ki ezt a szerepet, hol egy cica, hol a szomszéd, hol egy régi, gyerekkori ismerős. de mindig van valaki, akihez valamiért közelebb állsz, de nem olyan, mint a szerelem.
nem akartam ezt bevallani magamnak. nem akartam, hogy osztozkodnom kelljen, hogy másra is szüksége legyen. de aztán rájöttem, hogy rosszul fogtam fel.
végül is... annyi szép emlék fűz a barátaihoz. annyi mámoros este, annyi nevetés, annyi szólás. egy balatoni nyaralás...
könnyebbnek érzem magam így. nem érzem azt, hogy megfojtom, hogy bántom Őt. nem érzem azt a rossz érzést a szívemben. nem érzem magam főgonosznak.
és az, hogy Őt boldognak és kiegyensúlyozottnak lássam... mindennél többet ér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése