szupererő

hogy milyen szuper-erőt kívánnék, ha lehetne?
csak annyit, hogy megállíthassam az időt. bármikor, bárhol vagyok, csak koncentrálni kelljen, és az emberek megfagynának, az idő nem is telne. egy nap lehetne akár 33 órás is, persze ezt csak én érzékelném.

ismét egy közhely: az idő nem áll meg, mindig megy tovább.
nem szeretem ezt. utálom, hogy amíg én a szobában sírok keservesen, addig az élet halad, az emberek továbblépnek, teszik a maguk kis dolgát.
bárcsak megállna az idő. már nem is csak azért, hogy minden leckével elkészüljek, hogy legyen időm tornázni, hogy ne kelljen sehova sietnem, hogy órán kimehessek pisilni... azért, hogy én időközben ne maradjak le.
irigylem az embereket, akik ilyen könnyen tovább tudnak lépni. akiknek egy veszekedés semmi, 10 perc múlva alábbhagy a düh és a szomorúság bennük, ott folytatják, ahol abbahagyták.
bárcsak én is ilyen lennék.

de talán valahol mégis jó ez. jó az, ha bárhol el tudom magamat sírni, bármin, bármikor. jó, ha egy zene szól a fülemben, és én csak könnyezek, mert meghat, mert valami szomorút idéz fel. jó, ha ki tudom magamból adni. jó, ha megélem a fájdalmat, a szerelmet, a félelmet, a boldogságot.
mert ekkor érzem, hogy élek.

hiába mar a szomorúság, hiába kapar a torkom, hiába folynak a könnyeim... ez így a legjobb.