amikor éppen kiejtettem volna a bűvös mondatot (magamban hosszas gondolkodás, mérlegelés és tanácskozás után), elcsuklott a hangom, pityeregni kezdtem, Ő csak nyugtatott, nem tudta, hogy mi a bajom, a vitánkat már lezártuk, elértem, amit akartam.
nyugtatgatott, simogatott, szeretgetett, puszilgatott, majd mikor kicsit lenyugodtam, kinyögtem, teljesen váratlanul, olyannyira, hogy magamat is megleptem.
"lehetsz a barátaiddal..." amint kiejtettem, rögtön megbántam, a szavak nem hoztak megkönnyebbülést, csak újabb félelmet és zaklatottságot kreáltak, ami most sem múlt el. nem is fog.
a torkom fájni kezdett, mintha forró karót dugtak volna le rajta, annyira megbántam, hogy kiejtettem.
"lehetsz a barátaiddal..." amint kiejtettem, rögtön megbántam, a szavak nem hoztak megkönnyebbülést, csak újabb félelmet és zaklatottságot kreáltak, ami most sem múlt el. nem is fog.
a torkom fájni kezdett, mintha forró karót dugtak volna le rajta, annyira megbántam, hogy kiejtettem.
főleg, hogy nem úgy reagált, ahogy vártam. "hát.. hm. ezt még majd megbeszéljük, kicsim." - mondotta, és én tisztán éreztem a megkönnyebbülés és a kis boldogság szikráját benne.
fáj. rossz. de legalább az egyikünk boldog.
zaklatott vagyok. nem tudok koncentrálni, a gondolataim máshol járnak. a hazafele utat végigpityeregtem, azt hittem, hogy megkönnyebbülök, de nem. Lovasi nem segített, csak még jobban felzaklatott a Szívrablással, bár nem tudom, hogy mit hittem.
reménytelennek érzem. olyan... nem biztosnak.
fáj. rossz. de legalább az egyikünk boldog.
zaklatott vagyok. nem tudok koncentrálni, a gondolataim máshol járnak. a hazafele utat végigpityeregtem, azt hittem, hogy megkönnyebbülök, de nem. Lovasi nem segített, csak még jobban felzaklatott a Szívrablással, bár nem tudom, hogy mit hittem.
reménytelennek érzem. olyan... nem biztosnak.
akkor most holnap rágyújtsak egy szálra?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése