őszi szünet. vagyis, több idő a tanulásra

telnek a napok, és végre itt a nyári szünet utolsó napja óta várt őszi szünet.
nem fog olyan jól telni, mint amire számítottam, hiszen tanulni való van bőven, 2 töri tétel megtanulása, 1 töri tétel kidolgozása, mindez németül.
utálom az egész kéttannyelvű hülyeséget.
már 3. éve, hogy azt érzem, hogy ezt már nem bírom elviselni. folyton azt kapom a tanáraimtól, hogy nem vagyok elég jó, hogy a németnek kellene az életemnek lennie. hogy azzal kell kelnem, azzal kell feküdnöm, nincs magánélet, csak tanulás.

amíg nem volt Cicó, tényleg ez volt. csak szinte sírva keltem, sírva feküdtem, annyira nem akartam az egészet végigcsinálni. még 9. év végén kellett volna váltanom. akkor kellett volna átmennem máshová, akkor kellett volna az egész kócerájt itt hagynom.
de a sors így akarta. hogy ne menjek. 'vár még rád valaki, akit majd 10. év elején, szeptember 21.-én fogsz megismerni.' - mondhatta.

utólag áldom az eget, hogy nem mentem el ebből az iskolából, de csakis Cicó miatt. ha tehetném, most rögtön kiiratkoznék, annyira... nem érzem az enyémnek.
nem vagyok ennyire jó, és ez a baj. és még annyian gondolkodnak így velem, közvetlenül az osztályomból. de ők sem lépnek. mert kudarc.
kudarc lenne itt hagyni mindent, úgy elmenni, hogy "ez nekem túl nehéz", "ez nekem túl sok" , "ehhez nem vagyok elég jó". hiába van így, a büszkeségem tart, és végigküzdöm magam.

igaz, már jobb vagyok. jobban csinálom a dolgokat. jobban tanulok, összeszedettebb vagyok.
de ez is kevés. amit nyújtok és amit nyújtani fogok, mindig is kevés lesz.