1 éve, hogy a Duna-parton ültünk, és mindenről beszélgettünk. az életről, az emberekről, a szokásainkról..., kettőnkről.
1 éve, hogy a nap sugarai csillogtak a Duna hullámzó felszínén, szinte vakítottak a fények, de semmi sem érdekelt akkor és ott, csak Ő.
1 éve, hogy október 17.-én sütött a nap, és melege volt az embernek igazán. szinte kellemes nyári idő volt.
1 éve, hogy először megfogta a kezem.
1 éve, hogy először kikísért a vonathoz, hogy boldogan, mosolyogva ültem le, és már írtam is a barátnőimnek, hogy mi történt.
1 éve annak, hogy megváltozott az életem. gyökerestül. akkor még nem tudtam, de visszagondolva így volt. elköteleztem magam egy fiú mellett, aki a legcsodálatosabb ember ezen a világon. megkaphattam ezt a hatalmas ajándékot az Élettől, a Sorstól, az Univerzumtól, vagy ki tudja, hogy kitől.
senki sem tudja, hogy milyen régen vártam már rá. arra az emberre,
aki fel tud vidítani, ha szomorú vagyok,
akinek érintése perzsel,
akinek minden egyes mozdulata és kimondott szava engem véd,
akinek az egész élete szólam szól,
akinek egy csókja is égig emel,
akit ha meglátok, pillangók gyülekeznek a hasamban,
akinek ölelése számomra az otthont jelenti,
aki szeret. aki megbecsül. aki vigyáz rám. aki a legjobb barátom. aki felszabadítja bennem a szerelem érzését. aki elfogad minden hibámmal. aki...
annyi mindent tudnék írni. annyi minden van bennem. de valahogy nem megy most.
szeretem Őt. az életemnél is jobban, mindenkinél jobban ezen a világon. érte meghalnék, érte ölnék, érte megtennék bármit. bármit, csak hogy Őt biztonságban tudjam.
szeretlek Cicó. csak Téged,
örökké
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése